A Hold

A farkasok sírnak a Hold szerelméért,
Én kábán ülök a fa tövében és nyúlok a papírért,
Leírom bánatom és megosztom a csillagokkal,
Felnézek 's látom, a hold táncol az angyalokkal.

Mennyei mozdulatokat lejtettek,
Mellyel elvonták a tekinteteket,
Miközben ezt néztem, azon gondolkodtam,
Miért nem táncolok én is valakivel álmomban.

Szösszenet, csak és kizárólag azért, hogy végre írjak is ide valamit már végre már...

Ismeretlen lánggal égetnek a mindennapok,
egy perc néma csöndben vigyázzállás vagyok.
S mikor felkapcsolja a külvilágot egy kéz,
arcom az ablak üvegéből a semmibe néz.

Hát akkor ezzel a költeménnyel el is kezdeném a posztolást!

Hódító mámor

Vár már rám valami új érzelem,
Kíváncsi mégis furcsa értelem,
Nem értem tisztán szavait,
Lángolva írta a dalait.

Később már látom a foszlányokat,
Édesen keringetem a lányokat,
Szerelemmel kísértem gondolataikat,
Kiláncolva testemmel a gondjaikat.

Nem hinnétek, de mégis igaz,
Engem szeretnek a lányok ez nem nagy vigasz,
Csak egy este érzik a lényeget,
De később már csak a fényeket.

Üdvözlet!

Köszönöm szépen a meghívást a Ponyvahuszárra, mindent elkövetek annak érdekében, hogy minél többen látogassák a blogot.
Mostantól az én bejegyzéseimet is olvashatjátok remélem tetszeni fog! :)

Látatlanba

Akarva, akaratlanul futom a köröket.

Mérgező folyamat, nem érzek örömet.

Úgy látok mindent, ahogy nem kellene:

Világom vész bele a vad förgetegbe.

Becsapódó csillagok utolsó fényében

Állok, hallom a kiáltást egészen

tisztán, mint mikor megreped a jég...

Ez nem, kérlek, ne ez legyen a vég!

Hamvadó kezek után esetlen kapkodva

Kinyilatkoztatom így bőszen ordítva,

Hogy nem, nem, NEM kell ez már!

Legyen itt a tejfehér határ!

Imbolyogva, leskelődve szemezek hát

A hívogató léttel, ki csalárd barát.

Undorodva ölelem át.

Ad valamit: kis selyem arát.

Hallgatom, látom, érintem, ízlelem,

Nem értem, nem érzem, szépséges őselem.

Elveszett, eltitkolt kéj, kényelem?

Tudni fogom, ha majd meglelem.

Csak add nekem!