elektromos, feszült, vihar előtti csönd.
A lassan támadó szél már érzelmet emel,
s vajúdik az emlék égboltja fönt.
Hamarosan lesújt rám, terméketlen rögre,
rúgva, harapva, villámmal hörögve,
hogy jeges istenverésével áldjon,
hogy ne jöjjön többé szememre álom,
hogy gyötörje még e sebzett földet kissé,
hogy minden cseppje érjen penésszé,
hogy miután elmúlt haragja egészen,
még akkor, akkor is emésszen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése