Keresés ebben a blogban

2011. november 6., vasárnap

A Margit híd ékei II.

Tisztelt Publikum!

Ezzel a bejegyzéssel már elég rég adós vagyok, de ami késik, az előbb-utóbb célba ér, úgyhogy íme itt a kedvenc pesti hidam kb. egy hónappal ezelőtti állapotát dokumentáló képösszeállítás.
Külön öröm számomra, hogy végre a helyükön vannak az öntöttvas kandeláberek a két hídfőn (ugyanakkor sajnos csak ott, hiszen régen az összes pilléren állt egy-egy hasonló "ágyúcső"), ráadásul azóta már fényt is énekelnek a lámpatartó kimérák, valamint a csúcsdíszeket alkotó Szent Koronák alatt is kigyúltak a fénygömbök (a jövőben természetesen ezeket is szeretném megörökíteni).
Viszont az előző bejegyzésben megjövendölt vandálok is letették mocskos kézjegyüket a hídra, és nem úgy tűnik, mintha bárki is próbálná legalább helyreállítani az általuk okozott károkat. Ezeket az utolsó három, dokumentációs jelleggel készült képen szemlélhetők meg: a középpillér koronájáról (a biztonsági kamera és az elvileg őrző-védő marcona bácsik ellenére) valaki letörte az egyik márványgolyóbist, a budai pillér felé haladva, a Parlament felőli oldalon "megcsodálhatjuk" az első graffitit, majd végül szembesülhetünk azzal, hogy valami emberalatti, barbár macskajancsi letörte az egyik kandeláber előtti címerről a ferde keresztet...
Tehát egyik szemem sír, a másik nevet, de azért remélem a városatyákban lesz annyi gerinc, hogy valamikor a távoli jövőben nem így adják majd át ezt a páratlan építményt.

Kellemes gyönyörködést!















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése