Nyirkos a reggel, de azért kel már a nap,
s ide hozzánk is jut egy aprócska pirkadat.
Pedig sokáig tartott, és fázós volt az éj,
de nógat már a remény, ébredünk, ne félj!
Milyen sokan lettünk, szinte föl se tűnt,
hogy durva kezektől, s lábaktól ennyi tűrt.
De van még többre, jobbra vágyó, szent akarat,
hiába volt hosszú az álom, itt a kövek alatt.
Szökjünk hát szárba, nőjünk börtönünk fölé,
a fancsali világ újra lássa, sose lesz övé
a sokak által, sokszor várt, véres diadal,
mert ezen a földön mindig lesz magyar!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése