Vigyázz! Omlásveszély!

Kedves Publikum!

Ismét budapesti építészeti remekek képeivel jelentkezem, ráadásul nem is akármilyenekkel.

Legutóbbi bóklászásom a Várkert Bazártól egészen a volt királyi székhelyig vezetett, és bár egyik szemem nagyon is nevet, hogy végre ilyen ikonikus helyszínekre is sikerült kamerával felfegyverkezve eljutnom, a másik keservesen sír. Vagy még inkább, izzik a dühtől.
Nehéz szavakba önteni a csalódottságot és a felháborodást, amit a két világörökségi (!) komplexum, vagy úgy egyáltalán az I. kerület állapota kavart föl bennem. Szerencsétlen Ybl Miklós, akinek a szobra élete egyik főművével, a Bazárral szemközt áll, motollaként forog a sírjában, bronz másának pedig biztos kedve lenne inkább tenyerébe temetni az arcát, minthogy naponta szembesüljön azzal az épphogy álló romhalmazzal, amivé az egykor csodás épületegyüttes lett.

Életveszélyes lévén a Bazár ugyan jelenleg nem látogatható, de kívülről is elég nyilvánvaló, hogy mennyire sikerült elhanyagolni az elmúlt 30-40 évben (a jelen állapotokért "köszönet" illeti mind a kommunista, mind a demokratikus éra vezetőit, akik kéz a kézben tettek magasról épített örökségünkre). (Zárójeles jó hírként állítólag még az idén megkezdődik egy nagyszabású felújítási program, mely a  Bazárt és a Várkertet is újra régi pompájába hivatott visszahelyezni, de dicsérjük inkább nyugtával a napot, ez még mindig Magyarország/Budapest...)

A Bazár melletti műemlék paloták állapota sem sokkal jobb, a mára pedig már csak nevében létező Várkertről nem is beszélve. A zöld területeken ugyanis, akárcsak pl. a Gellérthegy bármelyik részén, a logikátlanság, az elhanyagoltság, az igénytelenség és az enyészet az úr. A semmibe vezető, repedezett, gazzal fölvert járdák (melyek inkább tűnnek véletlenszerűen kiöntött betonfolyamoknak) kedélyes szeméthalmok, elkanászodott bozótosok és rohadó villanyoszlopok között kanyarognak, a legminimálisabb arra vonatkozó utalás nélkül, hogy merre is tart rajtuk a gyanútlan szemlélő.

No nem mintha olyan rendkívüli módon országimázs-javítók volnának a rögös út végén tapasztalható állapotok. A hegyoldalon felkapaszkodva ugyanis szembesülünk az omladozó, fekete dzsuvával borított déli kapuval, melynek jelenleg maximum a méretei impozánsak, egyébként teljes mértékben elhanyagolt és lepusztult. Nem is csoda, hiszen itt nincs parkoló, ahol sápot lehetne szedni a turistáktól, úgyhogy csupán amolyan személyzeti bejáratként szolgál a Széchényi Könyvtár, valamint a Budapesti Történeti Múzeum számára (ez persze nem azt jelenti, hogy a többi bejárat kifogástalan állapotban lenne, sőt...).

A két intézmény mögötti várudvar teljesen elhanyagolt, és a jó ízlésű embert leginkább a sírógörcs kerülgeti tőle. Mindenhol üres, ótvar mocskos, kihasználatlan terek, évtizedek alatt tömbbé kövült guanókupacok és szemét, szemét hátán.

Kínkeserves feladat volt legalább némi fényképezhetőt lelni ezen a végletekig sorsára hagyott helyen.

Ráadásul jó magyar szokás szerint mindenhol ki van írva, hogy "Vigyázz! Omlásveszély!", ha esetleg magunktól nem látnánk, hogy egy rossz mozdulattól akár a fél Vár is a fejünkön landolhat (ez a  módszer egyébként ugyanúgy igaz a Bazárra, de sajnos nagyjából fél Budapestre is). Értem én, hogy olcsóbb kihelyezni egy ilyen feliratot, mint rendbe rakni a placcot, de akkor ne is akarjuk ország-világnak mutogatni, hogy milyen frankó egy hely ez...
Pedig – bármennyire is igyekezett az elmúlt korok vezetése, hol szánt szándékkal, hol hanyagsággal tönkrecseszni – maradt még itt egy kevéske szépség. Az Oroszlános udvar (a Háború és a Béke szobraival), a Hunyadi udvar (a Mátyás-kúttal – amit az erős szélben szanaszét fröcskölő vízpermet miatt nem tudtam normálisan lefotózni) és a Sándor-palota még mindig impozáns látványt nyújtanak, de itt is meg kell válogatnia a lelkes műkedvelőnek, hogy mely térelemeket érdemes megörökítenie magának és az utókornak.

Semmiképp sem tartozik ezek közé például a Vár keleti részén éktelenkedő, ugyancsak mindenféle építési és egyéb hulladékkal tele lévő terület, amit az eleve abszurd, és hála Istennek egyelőre leállított mélygarázs-projekt számlájára írhatunk.

Vagy ott van még a Szent György utca végén kialakított, alapvetően jó ötletnek tűnő, viszont borzalmasan kivitelezett zászlósor, mely a Hunyadi udvarra vezető sétány mellett húzódik. Egyik sem az a kifejezetten fotogén jelenség, de sajnos ennek ellenére jobban dominálják a teret, mint a valódi értéket képviselő látnivalók.

Sok mindenről tudnék még keseregni, főleg a Vár és tágabb értelemben az egész várnegyed kapcsán, de legyen elég ennyi a méltatlankodásból, és inkább nézzük azt a kevés szépet (és szépen tálalt csúfságot), amit sikerült rövid kirándulásom alatt összebogarásznom.

(Záróakkordként megtekinthető egy távlati kép a Parlamentről; elképzelhető, hogy ez lesz a legközelebbi kiszemelt célpont, egyrészt mert ritka, hogy a rakparti homlokzat nincs felállványozva, másrészt már régóta tervezem lencsevégre kapni a főváros eme páratlan gyöngyszemét.)

Kellemes gyönyörködést!