Egy hajó kapitányaként nem könnyű az élet, főleg, ha a kabinom falán van egy szürrealista festmény halakról és gyíkokról, amibe egy jellegtelen arcú, ámde igen közeli ismerős, aki minden jel szerint nyelvészprofesszori képzettséggel bír, belelát mindenféle idegen írásjeleket, amelyekről aztán rettentő fontosnak érzi, hogy előadást tartson a Vulkáni Tudományos Bizottságnak. Sajnos kedves barátom nem volt elég meggyőző, így egy középiskola tornacsarnokában felkötötték, és szomorúan konstatáltam, hogy így minden cuccát és még a holttestét is nekem kell elcipelnem... nos, valahová. A cuccai nehéz fekete válltáskákban kaptak helyet, úgy 4-5 darabról van szó, és az egyikben találtam egy tompa alsó tagozatos technikaollót, amivel aztán percekig tartó erőfeszítések árán végül sikerült levágnom a pórul járt nyelvészt, miközben végig azon zsörtölődtem, hogy mi a francért kellett neki erőltetnie ezt az előadást, pedig ide még vissza akartunk jönni. Mikor végül lehullt a hulla, egy másik kedves barátom megjegyezte, hogy ha hatályos időn belül végeztem azzal, amit éppen csinálok, ugorjak be hozzájuk filmet nézni. Beleegyeztem, de még hátra volt egy kemény túra egy magas lépcsőház legfelső emeletére a tetemmel és a válltáskákkal. Neki is indultam, kitartóan felmásztam az épület legfelső szintjéig, ahol is kis kollégiumi szobák sorakoztak, melyek közül az egyik nyitva volt, benne egy bekapcsolt televízió villódzott, és valami borzalmasan zavaró műsor ment benne, amit ott rögtön fontosnak tartottam kikapcsolni. Érdekes módon a TV képernyőjén kívül a szobában minden egyszínű szürke volt. Na ezt követően hátrahagyva a halott nyelvészt és a táskáit, elindultam, hogy eleget tegyek barátom meghívásának, és filmet nézzek velük. Mázli, hogy a szobájuk ezen az emeleten volt, és nem is messze, igaz, mikor közöttük közlekedtem, valamiért a folyosókon bóklászó középiskolások mindannyian úgy néztek rám, mintha megöltem volna valakit. Végül beléptem barátom szobájába, ahol több egykori kollégiumi szobatársam és sok ismeretlen tartózkodott. Örültek nekem, és hívtak, hogy nézzek velük valami ósdi monokróm horrort, ami egy apró képernyős tévékészüléken pergett a szoba egyik sarkában. Ebben a pillanatban kezdett el üvölteni maga Torrente nyomozó, pisztollyal a kezében, egy olyan ajtó félfája mögé húzódva, amit addig észre sem vettem, hogy mindenki azonnal vonuljon fedezékbe. Ekkor dördültek el az első lövések. Az ablakokon, falakon lyukak keletkeztek, többen vérző fejjel holtan estek össze. Na ez volt az a momentum, melynek kapcsán én úgy gondoltam, jobb is elindulni innen, és már léptem volna ki az ajtón, amikor ráeszméltem, hogy félig az ágyamban fekszem, és az egyik lábammal már le is léptem róla, és valószínűleg rém ostoba fejjel pislogok bele a szobám sötétjébe.
Meg kell mondjam, azért ez egy elég veszélyes álom volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése