Egy
kút mélyén rothadó porhüvely vagyok
Egyedül
fekve nyers húsomba fagyok.
Az
iszapban kaparást tétován feladtam
Karmaim
egy gyengéd szívbe vájva hagytam.
Magány
és vérszomj mindaz mi vár rám itt
A
halál feszegeti bordaketrecem rácsait.
Felzabálja
lelkemet ez a suttogó rettenet
Hideg
és fájdalom rázza torz testemet.
A
sors árnyából cserkész be orvul a tudat
Immár
sem ember, sem Isten nem mutat utat.
Életlen
napfényben csonka porhüvely vagyok.
Magam
után örökké könnyező hamvakat hagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése