Egyedül vagyok, félek, rettegek,
s a téli szörnyhidegben megveszek
ablakod előtt állva, mint a gyerek,
ki házról-házra jár, s kéreget.
Egy pillantást! Egy szót! A szívedet!
De nézlek csak, egyebet nem merek.
A félbetört Holdról sárga hó pereg,
s én nagyon lassan szoborrá dermedek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése