Torony

Van egy torony. Kék. Én építettem, legalábbis minden jel erre enged következtetni. Egy bejárat, zéró ablak, de az egész gyönyörű csiszolt márványszerű téglákból emelve, nem mellékesen említem ismét azt a tényezőt, hogy... nos, kék. Igazából halvány fogalmam sincs, hogy mi lehet a belsejében. A tetejéről viszont fantasztikus kilátás nyílik a tájra, amit körülbelül úgy lehetne körülírni, mint egy félig pusztuló, félig éppen megszülető világot. Madarak szállnak mindenfelé. Vörösek és feketék. Egy érdekes spirális vonalban repülnek a torony körül. Varjak talán, vagy hollók, sosem voltam zseni biológiából, nem tudom meghatározni a fajtájukat, de lentről szállnak felfelé, egy ismeretlen, fényes, fehér ködbe, ami halkan suttog nekem, a múlt és a jövő dolgairól. Nagyon kényelmetlen a szituáció, koncentrálni sem tudok eléggé, mert a csupasz talpam alatt a fényesre csiszolt kék kőtömbökből fájdalmas hideg árad, és elvonja a figyelmemet. Kellemetlen, émelyítő érzés fog el már csak a gondolattól is, hogy milyen magasan lehetek, az általam épített, mégis ismeretlen torony tetején. Ez az a pont, ahol rádöbbenek, hogy valami nem stimmel. Mi tartja össze a tornyot? Meglehetősen ijesztő a felismerés, hogy gyakorlatilag én teszem. Én emeltem ezt a dicsőséges monolitot, hogy kiutam legyen minden másból, de mégsem juttat el oda, ahová akarom, ahová szükségszerűen kellene, hogy jussak általa. A feladás gondolata ötlik elmémbe, de hamar elhessegetik a spirálban repülő madarak. Annyira közel vagyok valamihez, pedig a torony által annyira el akartam távolodni mindentől. Ez volt a cél. De mindenre nem lehet felkészülni, egy ismeretlen tényező bármikor keresztül húzhatja a számításainkat. Egyetlen gondolat - egy enyhe érzelem szellemképe - elegendő, hogy ez a csodálatos kék torony az alapjaiban rengjen meg, és a másodperc tört része alatt megannyi apró darabra hulljon, amik majd önmaguk belső feszültségének hatására lomha pernyévé aszalódjanak, melyeket messzire hord a szélben szárnyaló madarak szabadságának frissen keletkezett forradalma.
Zuhanok. Egyre távolabb a cél. A magány, a szentség, a köd mind eltűnik szem elől. Hová vezet a végtelen? Mi lehet a következő lépés?